2023. január 22., vasárnap

Úgy döntöttem, hogy...

Sziasztok!

Az előző bejegyzésemben mondtam, hogy fogalmam sincs, mennyire maradok aktív itt a blogon. Nos, úgy döntöttem, hogy hébe-hóba posztolgatok ide is, de a fő platformnak igyekszem a Buy Me A Coffee-t használni a jövőben. Oda fognak felkerülni az újonnan írt novelláim, illetve az írásaimmal kapcsolatos infókat is ott osztom majd meg. Erre a platformra a jobbra fent található "Hívj meg egy kávéra" gombra kattintva juthattok el innen a blogból.

Ezen kívül elindítottam egy Twitter csatornát is, @ldavidwriter név alatt megtaláltok. Azt is igyekszem rendszeresen vezetni. Bár nem igazán erősségem a közösségi média, de a jövőben mindenképpen igyekszem odafigyelni ezekre a platformokra és kellő rendszerességgel tájékoztatni mindenkit a tevékenységeimről.

Ami újdonság egyébként, hogy elkezdtem egy Holtak Világa novella írását. Még csak az elején járok, de bízom benne, hogy amikor elkészül, élvezettel fogjátok majd olvasni. Ezt egyfajta kikapcsolódásnak szánom, hogy kicsit kiszakadjak a Holtak Világa - Bolyongás írásából és majd tiszta fejjel folytathassam a munkát.

Ha bármi kérdésetek van, keressetek bátran e-mailben, Facebook-on, vagy valamelyik fenti platformon!

2023. január 9., hétfő

Újra itt

 Sziasztok!

 Eltelt némi idő az utolsó bejegyzésem óta, nem igaz? :) Magam sem így terveztem, de a munka és a magánélet sajnos többet vett ki belőlem és a blogolás abszolút háttérbe szorult. Mivel most éjjel is idő szűkében vagyok, ezért csak egy gyors összegzés készítenék a számotokra:

Megjelent a Holtak Világa - Küzdelem. Talán rögtön ez a legnagyobb hír. Hosszú idő volt, de végre elkészült és már érkeztek visszajelzések, értékelések is. Eddig pozitív a fogadtatás. :)

Íródik a Holtak Világa - Menedék cselekményvázlata. Ez azért fontos, mert a Küzdelem során nem volt előre megírt cselekményvázunk, amit szigorúan követtünk volna, a Ricsivel közös írás során pedig számtalanszor újraírtunk részeket, egész fejezeteket dobtunk ki (majd később hozhattuk vissza), illetve volt, hogy sokáig nem tudtunk megegyezni egy résszel kapcsolatban. Szóval ettől azt remélem, hogy jelentősen meggyorsítja az írási folyamatot.

Dolgozok a Holtak Világa - Bolyongáson. Igen, ezt egyedül írom és még a Menedék előtt ki akarom hozni.

A héten tervezem elindítani a Buy Me A Coffee támogatói oldalamat, ahol meg tudtok hívni egy-három-öt-tetszőleges mennyiségű kávéra, ezáltal pedig engem tudtok támogatni és az írói, alkotói munkámat. Jobbra fent elhelyeztem egy gombot, az közvetlenül az oldalra visz, ott lesznek tagsági támogatói szintek is, kedvezményekkel, előnyökkel, de ha csak gyors támogatást adnátok, azt is lehet, sőt itt jobbra lent is megtehetitek.

Hirtelen ennyit írnék most új bejegyzésnek. Facebook szerzői profilomon aktívabb vagyok, illetve a Buy Me A Coffee oldalon is lesznek posztok, meg tervezek majd novellákat írni, azokat kimondottan arra a platformra szánom.

Itt a blogon nem tudom, mennyire leszek aktív, ezt igyekszem mielőbb eldönteni, még az is lehet, hogy visszatérek a posztoláshoz. :)

Addig is minden jót kívánok, ja és boldog új évet!

2017. június 29., csütörtök

Elmaradások

Sziasztok!

A május végére tervezett író hétvége sajnos nem jött össze Ricsivel, viszont július utolsó hétvégéjére be van tervezve a következő. Addig is kitaláltunk egy konstrukciót, amivel működhet a közös írás olyankor is, amikor helyileg nem vagyunk egy helyen. Oké, ez nem tűnik egy nagy durranásnak, azonban mindketten elég szűken rendelkezünk szabadidővel és energiával. Mondjuk a haladási sebességünk még így is hagy némi kívánnivalót maga után, de legalább haladunk.

Akik követik a Holtak világa facebook csoportot és/vagy oldalt, illetve a személyes facebook oldalamat, azok már értesülhettek róla, hogy a múlt héten már az új konstrukció szerint dolgoztunk. Én sikeresen átnéztem egy teljes fejezetet (volt benne elég sok javítani való) és Ricsi is szépen haladt.

2017. május 2., kedd

Hírek

Sziasztok!

Több hírem is van, először talán kezdjük a rosszal. Nos, úgy tűnik hogy jelenleg nem igazán sikerül tartani a heti rendszeres posztokat, úgyhogy egyelőre módosítom azt a kis boxot jobbra fent, ami ennek az idejét hivatott jelezni. Viszont bizonyos időközönként posztolni fogok feltétlen. :) Azért van erre szükség, mert bár igyekszem hetente-kéthetente rakni ki új bejegyzést, de nem tudom garantálni ennek tényleges megvalósulását.

Most pedig következzenek a jó hírek! :)

Először is, nagyon úgy néz ki, hogy Ricsivel össze tudunk ülni Szegeden egy közös író hétvégére, hogy megtoljuk a Holtak világa - Küzdelem készültségi fokát. Akik már régebb óta követik a blogot, azok tudják, hogy mindig olyankor tudunk a legjobban haladni, amikor mindketten egy helyen vagyunk és másra sem koncentrálunk, mint magára az írásra. A tervezett dátum május 26-28, vagyis mindössze 3 hét múlva! Izgatottan várom, miközben már azon töprengek, vajon júniusban is sikerül-e összehozni egy ilyen hétvégét? Nagyon bízom benne, hogy ebből tudunk rendszert csinálni.

További jó hír, hogy A.Z.T. fronton Dénesék elkészültek egy teljes zenével, ami szerintem nagyon ütős lett, sokkal jobb, mint amivel először készültek el. És ha minden igaz, már gőzerővel dolgoznak a harmadik számon.

Jelenleg ennyi lettem volna. Remélem, hamarosan újra tudok jelentkezni.

2017. április 8., szombat

Fejlemények a másik fronton

Sziasztok!

Most leginkább az A.Z.T. projekt keretében tudok fejleményekkel szolgálni. Ha még nem említettem volna, ez egy zombis websorozat tervezet, aminek a forgatása a nyáron kezdődne. Az ezzel kapcsolatos legnagyobb fejlemény pedig nem más, mint hogy a főcímzenéje már alakul. Persze a forgatókönyv és a helyszínek listája is szépen gyarapodik közben. A zenéből a szerzője egyelőre egy nyers változatot mutatott, de már az is nagyon jól hangzott.

Most röviden, tömören ennyit szerettem volna mondani. Remélhetőleg hamarosan újabb infókkal tudok jelentkezni.

2017. március 26., vasárnap

Egy kis malőr

Sziasztok!

Történt, hogy tegnap vettem észre, hogy amit eddig lejavítottam részeket a héten és a múlt héten, azt rossz verzióban végeztem el. Képzelhetitek, mennyire nem örültem ennek. És mégis hogy fordulhatott ez elő? Úgy, hogy a Ricsi és köztem való oda-vissza küldözgetés során rengeteg különböző változat keletkezik. Ez önmagában még nem lenne probléma, csakhogy nemrég átálltunk arra, hogy Dropbox-ban menedzseljük a kéziratot. De egyszer, mikor nemrég vonattal utaztam, leszedtem pendrive-ra, ami után elmulasztottam feltölteni. Na legalább észrevettem a tévedést.

Posztomat azzal zárnám, hogy ha minden jól megy, egy-két héten belül kiderül, tudunk-e (és ha igen, mikor) Ricsivel író hétvégét tartani áprilisban. Drukkoljatok!

2017. március 18., szombat

Apró lépések

Sziasztok!

Lassacskán csak sikerül visszatérni a rendes kerékvágásba. :) A héten már tudtam valamelyest foglalkozni a Holtak világa 2 javításával, de ami a legnagyobb előrelépés, hogy Ricsivel megbeszéltem, hogy ha éppen úgy jön össze a műszakja, akkor lejön egy-egy hétvégére és Szegeden közösen munkálkodunk. Ez azért lenne jó, ha minél többször megvalósulna, mert ilyenkor sokkal jobban haladunk.

Most ezt a bejegyzést ilyen rövidre fogom, de garantálom nektek, hogy holnap bőven lesz időm a HV2-vel foglalkozni! ;)