2016. augusztus 21., vasárnap

Megkésve bár...

Sziasztok!

Az e heti random bejegyzéssel most némileg elcsúsztam, nem sokat csak három órát. :) Az elmúlt két hétben szabadságoltam magam, hogy legalább a nyaralás alatt kialudhassam magam. Ez többé-kevésbé sikerült is. A héten viszont sikerült jól megfáznom (ráadásul szerdán a lábamat is úgy bevertem, hogy még most is bicegve járok), így most némileg úgy festhetek, mint egy gyógyulófélben lévő zombi.

Bár írni nem írtam semmit, kitaláltam egy új bővítést a Holtak világa - Küzdelemhez. Nem sok, csak egy pár oldalas jelenet az egész, mégis úgy érzem, hogy sokat fog dobni a hangulaton. Hogy mikor lesz időm megírni, azt még nem tudom, mert a jövő hetem rettenetesen zsúfolt, a következő hétvégém (vagyis a hónap utolsó hétvégéje) pedig még annál is durvább lesz. Jelenleg még azt se látom előre, mikor fogok tudni aludni egy kicsit. De reményeim szerint szeptembertől jóval több időm lesz. :)

Még két dolgot említenék a Holtak világával kapcsolatban. Az egyik, hogy Ricsivel jó eséllyel majd csinálunk valamikor (értsétek: a HV2 vagy a HV3 után) egy novellapályázatot. Mondjuk a vállalkozó szelleműeknek az is lehet, hogy csinálok egy külön regénypályázatot is, de ez még nagyon a jövő zenéje és még csak "mi lenne, ha..."-szinten merült fel.
A másik pedig, hogy majd előreláthatólag néhány hónapon belül leporolom kicsit egy korábbi spinoff ötletemet és megnézem, mit tudok kihozni a sztoriból, hátha idővel egy pofás kis websorozattá fog fejlődni. Hogy miért nem magát a HV-t készítem el websorozatként? Nos azért, mert azt a sztorit még mindig a "nagy dobásra", vagyis a mozifilm lehetőségére tartogatom, hátha valaki mégis. :) (Már csak azért is optimista vagyok, mert pár éve már tárgyaltunk producerekkel, de hát sajnos akkor nem lett belőle semmi.) Az meg a másik, hogy egy spinoff csak még tovább bővíti a HV-univerzumot, ami szerintem csakis jó lehet. Mert ez tényleg a Holtak VILÁGA. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése