2016. július 25., hétfő

Író heti napló: Nulladik nap

Sziasztok!

Na, lement a nulladik nap. Ma igazából sok minden nem történt, de inkább kezdeném az elején.

Szóval, végül sokkal több teendőm akadt a hétre, mint gondoltam, de az írás szempontjából ez nem vészes. Némileg át kell majd variálni az aktív programokat, de ez egyelőre csak annyi módosítást fog jelenteni, hogy délelőttről délutánra tesszük.

Ez a napom lényegében azzal telt, hogy előkészítettem a terepet Ricsi érkezésére. A fű és a sövény frissen van nyírva, az épület kitakarítva, fürdőszoba vízkőoldózva, hűtő feltöltve, stb. Amikor nem az egyéb feladataimat, teendőimet intéztem, akkor mindig Ricsi érkezését készítettem elő.

Aztán öt óra körül csörgött a telefonom és az érkezés időpontja is le lett fixálva. Végül este nyolckor futott be a vonat, ami Ricsit hozta. Innen először hozzám mentünk egy-két apróságért, utána indultunk csak ki Csengőd-Kullérba. Maga a szállás nagyon tetszett neki, bár már teljesen besötétedett, mire odaértünk, így nem sokat látott a portából.

Ahogy ígértem, igyekeztem videónaplót is készíteni, azonban ez koránt sem ment olyan egyszerűen, mint hittem. Először is, nem tudtam minden helyzetben kamerázni, másodszor pedig, Ricsinek, mint kiderült, nem igazán fűlik a foga felvételeken szerepelni. Na mindegy, azért csak összehozok valamit. Mondjuk a mai naptól sokat egyáltalán nem vártam. Azt viszont már most látom, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a nap végi bejegyzéseknél már lesznek videók, az is lehet, hogy csak egy-két hét múlva tudom felpakolni őket. Ez még elég kétes, de igyekszem mielőbb felrakni.

Kullérban arra még jutott időnk, hogy szinkronizáltuk a dokumentumokat és fájlokat, de aztán inkább mindketten nyugovóra tértünk. Vagyis én még nem, mert még csak nemrég, pár perccel éjjel tizenegy után értem haza. Szóval most itt pötyögöm a bejegyzést, aztán megyek is aludni, mert holnap reggel ötkor kelek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése