2014. február 2., vasárnap

Bővítések

Sziasztok!
Most egy kisebb volumenű hírrel jelentkeznék, ami voltaképpen csak egy heti állapotjelentés. Ez a hét most arról szólt, hogy a Holtak világa - Küzdelem tulajdonképpen már megírt első fejezeteit újabb részekkel bővítettük, ezzel is színesítve és jobban bemutatva a zombiapokalipszist túlélő emberek életét. Ez többek között azt is jelenti, hogy a két új szál, amit terveztünk beleszőni, most már szerves, elválaszthatatlan része lett a regénynek. Ezen a héten végeztünk négy fejezet bővítésével, illetve egy újabb fejezet lett levéglegesítve.
Mivel az elmúlt fél évben a Küzdelem cselekményét bizonyos szinten átvariáltuk, ez azt eredményezi, hogy az előzetesen tervezettnél jóval több akció kerül bele, még több zombival. És természetesen a regény is hosszabb lesz. Hogy pontosan mennyivel, azt még nem tudom, mert az akciójelenetek közül néhány még megírásra vár. Főleg az a kettő, amit utólag teszünk hozzá.
A jövő heti tervem az, hogy még egy hosszú fejezetet le tudjunk véglegesíteni, illetve hogy a bővítésekkel eljussak a regény feléig. Most nagyjából a negyedénél járhatok.
Hamarosan egy kis meglepetéssel kedveskedünk nektek: közzé fogunk tenni egy aprócska inside info-t a regénnyel kapcsolatban!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése